• MINDENNAPI HŐSNŐINK

    A VMSZ Női Fóruma Mindennapi hősnőink című rendezvénysorozatának 18. társalgó estjét…

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp

    A VMSZ Női Fóruma Mindennapi hősnőink című rendezvénysorozatának 18. társalgó estjét tartották meg szerdán Nagybecskereken a Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben.

    foto 7 04 2016

    Ezúttal is négy, az élet legkülönbözőbb területén tevékenykedő, érvényesült hölgy mutatkozott be: az erzsébetlaki Simon Mária, a nagybecskereki Balázs Ilona, a muzslyai Szarvák Cecília és a szentmihályi Bibu Barna Ottília.

    Simon Mária volt a legidősebb vendég, háziasszony, de az otthoni munka mellett rengeteget varrt. Az egyszerű ruháktól, a menyasszonyi ruhákig mindent megvarrt, sőt a művelődési egyesület tánccsoportjának is az ő kezéből került ki a népviselet. Balázs Ilona pedagógusként kezdte pályafutását, de azután banktisztviselőként vonult nyugdíjba. A fiatal szülőknek azt tudja tanácsolni, hogy a gyermekeket szabadon kell engedni, hogy kibontakozzanak. Gyermekneveléssel foglalkozik valójában Szarvák Cecília is, aki Magyarországról jött ide férjhez, az akkor még Jugoszláviába. Óvonőként sokáig nem kapott munkát, míg családja segítségével – szerb nyelven, le nem tette a különbözeti vizsgákat. Két lánya van, de közben a férjével bejelentkeztek nevelőszülőknek, s már 11 éve egy, ma már egyetemista fiúnak a nevelőszülei is. Dr. Bibu Barna Ottília nyolc éve a két szomszédos kis falu, Szentmihály és Jankahíd orvosnője. A doktornő valójában az egyetemi évei után visszatért szülőfalujába gyakorló, falusi orvosnak. Ennek előnyei és hátrányai is vannak, hisz ismeri a családokat, nem veszít időt az esetleges puhatolással, másrészt viszont, mindig megtalálják, még ha szabad ideje is van. Az orvosnő szerint, a fitalabb páciensek a gyors életvitel miatt sokszor már későn jelentkeznek segítségért, az idősebbek viszont hálásak, ha csak egy kicsinyke javulást is éreznek. A vígasztaló szavakra azonban mindenkinek, a betegnek és családjának is szökséeg van, s erre mindig szakít időt a doktornő.

    A Mindennapi hősnőink rendezvénysorozatnak eddig három állomása volt Közép- és Dél-Bánságban – Muzslyáan, torontálvásárhelyen és most nagybecskereken. A közönség igényli ezeket az esteket, pozitív érzéseket keltenek – nyilatkozta Vidrács Krisztina, a VMSZ körzeti Női fórumának elnökasszonya.

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • Prijavite se na naš newsletter i jedanput nedeljno najvažnije vesti iz Zrenjanina i okoline stizaće na vašu e-mail adresu.

    Komentari 0

    Napiši komentar

    Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *


    NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Magyar oldal

    KARÁCSONY 2017: LEGYÜNK NYITOTTAK AZ ADAKOZÁSRA!

    Rendhagyó karácsony elé nézünk: lehet, hogy a 90-es évek háborús esztendőit nem számítva az idén jön majd legtöbb elköltözött testvérünk haza, hogy itthon ünnepeljen.   […]

    PÜNKÖSDIG ÁLL A MÁJUSFA

    A muzslyai hagyományápolók néhány évvel ezelőtt újították fel a régi szokást, hogy májusfát állítanak a május elsejei ünnepekre, s azt pünkösdkor bontják le.   A […]

    MÁRCIUS 15.

    A lukácsfalvi vasárnap délutáni koszorúzási ünnepséggel megkezdődött a megemlékezések sora március 15-e, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulója […]

    SIKERES KIÁLLÍTÁS

    Az elmúlt hétvégén több helységből, több mint 90  galambász és díszbaromfi tenyésztő mutatkozott be a magyarszentmihályi József Attila kultúrház nagytermében. A Strasser […]