• KÖLTÉSZET NAPI PROGRAMOK

    A költészet napján, április 11-én, minden évben irodalmi előadóestekkel…

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp

    A költészet napján, április 11-én, minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, közös versmondásokkal, egyébb rendezvényekkel tisztelegnek a magyar líra előtt itt a határon túl is.

    foto 12 04

    Hétfőn este a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben egy rendhagyó műsort tartottak – a délután az óvodásoké és diákoké volt – a költészet napja alkalmából az óvodások a Kolibriből, valamint  a Sonja Marinkovic Általános Iskola diákjai tartottak verses délutánt, majd este a Boldogasszony Iskolanővérek Leánykollégiuma növendékeinek műsorát élvezhette a közönség. A megzenésített verses est elején Lackó Inesz elszavalta Fehér Ferenc Apám citerája című versét Lackó Márta citerakiséretében, aki elmondta, hogy a kollégiumban gyakran énekelgetnek, zenélnek. Koncz Julianna nővér, a leánykollégium vezetője rövid ismertetőt tartott azokról a költőkről, akiknek megzenésített verseit előadták a lányok.

    A műsorban közreműködött még Jenovay Lajos, szavaló, a Madách Amatőr szinház színésze, Tabacski Edit, a Művelődési Egyesület könyvtárosa pedig egy panót készített a legnevezetesebb magyar költőkről.

    Muzslya

    A muzslyai Petőfi Sándor MME versíró pályázatot hirdetett a magyar költészet napjára. Nagy Zsolt tanító volt a megálmodója a versíró pályázatnak, amelyre igen sikeresnek bizonyult: 80 vers érkezett be, 55 gyerek, fiatal tollából, akik 9 település 10 általános és két középiskoláját képviselték.

    A zsűri szerepét Kovács László, helybeli költő, Jenovay Lajos, a Madách Amatőr Színház vezetője, és Albert Inesz, költészetet kedvelő fiatal vállalta.

    A rendezvényt a Szabadkai Főkonzulátusról Gombár Szeréna konzul nyitotta meg, aki maga is három különdíjat adományozott, mégpedig a kishegyesi Major Lilinek, a muzslyai Márton Leonárdnak és a szentmihályi Horváth Angelinának.

    Ezen kívül a Muzslai Petőfi Sándor MME-nek is volt egy különdíjasa, a muzslyai Hallai Leon, továbbá a zsűritől különdíjat kapott az erzsébetlaki Bálint Nóra, a zentai Pető Sára és a torontálvásárhelyi Balog Erzsébet. Egyenrangú első díjban részesítette a zsűri a lukácsfalvi Bakos Rékát, Sztojkó Ingridet és Hallai Glóriát Muzslyáról, továbbá díjat vihetett haza Kishegyesre Süli Babett, Major Lili és Paulyuk Jenifer, a szentmihályiak közül díjat kapott Horváth Angelina és Selymesi Laura, Magyarittabére is került egy díj, azt Víg Melánia érdemelte ki. A magyarcsernyeiek közül díjban részesült Bokor Noémi, Svarc Nikoletta, Oláh Dávid és Juhász Emil, valamint a középiskolások mezőnyében a nagybecskereki Lackó Adrián is elismerést kapott.

    A költő is volt gyerek című esten egy hangfelvétel, interjú is elhangzott, a néhai Tóth Béla nénjével, Csonti Ilonával készült, aki öccsére emlékezett. Tóth Béla gyermekverseket is írt, és halála után adták ki a Ha a tenger önmagát megissza című verseskötetét. Az Atlantic együttes néhány Tóth Béla-verset is megzenésített, melyeket élőben adtak elő, közben közreműködtek a Petőfi Sándor MME diákszínjátszó csoportjának tagjai is.

    (forrás: vajma.info)

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • Prijavite se na naš newsletter i jedanput nedeljno najvažnije vesti iz Zrenjanina i okoline stizaće na vašu e-mail adresu.

    Komentari 0

    Napiši komentar

    Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *


    NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Magyar oldal

    KARÁCSONY 2017: LEGYÜNK NYITOTTAK AZ ADAKOZÁSRA!

    Rendhagyó karácsony elé nézünk: lehet, hogy a 90-es évek háborús esztendőit nem számítva az idén jön majd legtöbb elköltözött testvérünk haza, hogy itthon ünnepeljen.   […]

    PÜNKÖSDIG ÁLL A MÁJUSFA

    A muzslyai hagyományápolók néhány évvel ezelőtt újították fel a régi szokást, hogy májusfát állítanak a május elsejei ünnepekre, s azt pünkösdkor bontják le.   A […]

    MÁRCIUS 15.

    A lukácsfalvi vasárnap délutáni koszorúzási ünnepséggel megkezdődött a megemlékezések sora március 15-e, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulója […]

    SIKERES KIÁLLÍTÁS

    Az elmúlt hétvégén több helységből, több mint 90  galambász és díszbaromfi tenyésztő mutatkozott be a magyarszentmihályi József Attila kultúrház nagytermében. A Strasser […]