Magyar oldal

ÜNNEPSÉG A PÜSPÖKSÉGEN

A Nagybecskereki Egyházmegye a csaknem ezer éves nagy történelmi jelentőségű Csanádi Egyházmegyéből való kiszakítással keletkezett. A múlt szombaton, a püspökség védőszentjének a napján, ünnepi szentmise keretében néhány jelentős eseményről is megemlékeztek.

katolicka-crkva

A püspökség védőszentjének, Szent Gellértnek a napján rendhagyó szentmisével ünnepeltek dr. Német László megyéspüspök, a bánáti papság és az egyházmegye egész területéről érkező hívők. II. János Pál pápa 1986-ban püspökségi szintre emelte az addigi bánáti apostoli kormányzóságot, Szent Gellért vértanú püspököt jelölte védőszentjéül, a nagybecskereki plébániatemplomot székesegyházának és véglegesítette határait:

Számunkra ez egy mérföldkő volt itt a katolikusoknak ezen a tájon – jelentette ki főpásztorunk. – Huzsvár László, újvidéki plébános volt az első kinevezett megyéspüspök, 1986-ban alapították meg a püspökséget, őt 88-ban nevezte ki a Szentszék, és ő volt az aki elkezdte megalapozni a plébániák életét.

Az Egyházmegye ezúttal másodszor ítélte oda, az egyébként öt évenként kiosztásra kerülő, Szent Gellért díjat olyan egyéneknek, akik kitartó munkájukkal segítették az egyházközösséget. Az idén tízen részesültek kitűntetésben.

Az ünnepi szentmisén részt vettek a Leánykollégium és a muzslyai Fiúkollégium növendékei, akikre az egyházmegye főpásztora áldását adta a tanév kezdetén, végül pedig a kollégisták, a papság, az Emmanuel kamarakórus, a Petőfi MME és a hívők felköszöntötték a Német László püspök atyát 60. születésnapja alkalmából.

Podeli članak

Dodaj komentar

Klikni da bi ostavio komentar

Ово веб место користи Акисмет како би смањило непожељне. Сазнајте како се ваши коментари обрађују.

sinovoz