Magyar oldal

PRAVOSZLÁV KARÁCSONY

Az új gregorián, és a régi, Julián naptár között, amely alapján a Szerb Pravoszláv Egyház az időszámítást végzi, tizenhárom nap a különbség, ezért a Karácsonyt Szerbiában január 7-én ünnepelik.

badnjak

A karácsony, a húsvét mellett a legnagyobb keresztény ünnep. Karácsonykor a kis Jézus születése szeretettel, békével és megbocsátással tölti be a lelket. Maga a pravoszláv karácsony háromnapos ünnep, ha pedig hozzászámítjuk karácsony böjtjét, vagyis a negyvennapos téli böjt utolsó napját is, akkor négynapos ünneppé válik. A szerb nép körében is a karácsony a család ünnepe, amelyet mindenki igyekszik szeretteivel tölteni. Az ünneplés január 6-án, a böjt utolsó napjának reggelén kezdődik. Régebben, ezen a napon, a házigazda kora reggel elindult, hogy kivágjon egy kisebb tölgyfát, ebből lett azután a karácsonyi tuskó. E napon a házból semmit sem (volt) szabad kivinni. Este kerül sor a karácsonyi tuskó égetésére. Régebben szalmával szórták be a ház padlóját, azon ülve, gyertya mellett vacsorázva, mézes diót eszegetve és borozgatva várták a karácsonyt. Karácsony napján aztán, a hajnali misét és áldozást követően, már bőséges reggeli fogyasztható.

A karácsonyi tuskó nélkülözhetetlen az ünnepen. Ez leginkább tölgyfa, amelyet a böjt utolsó napjának estéjén, kissé lenyesve, a szalmával együtt a házba visznek. A tuskó, vagy ahogyan nálunk mondják, a bádnyák, azt a fát szimbolizálja, amelyet a pásztorok ajándékoztak a kis Jézusnak és amellyel József tüzet gyújthatott a hideg barlangban, ahol Jézus megszületett. Karácsony hajnalán a pravoszláv templomokban megszólalnak a harangok, valamint puskalövések adják hírül Krisztus születését. A család ünnepi díszbe öltözve vesz részt a hajnali misén, valamint a karácsonyi liturgián. Ezt követően a templomban mindenkinek úrvacsorát, vagyis egy darabka szentelt kenyeret adnak. Az emberek a Krisztus megszületett! szavakkal köszöntik egymást, és a Valóban megszületett! szavakkal válaszolnak.

Karácsony napján, kora délelőtt, előzetes megállapodás szerint, különleges vendég érkezik a házba, aki karácsonyi köszöntőt mond, majd a tűzhelyben felszítja a tüzet és ismét köszöntőt mond. Ez a személy, azokat a keleti bölcseket szimbolizálja, akik hosszú utat tettek meg, hogy Krisztus előtt fejet hajthassanak. A háziasszony ezután étellel-itallal kínálja, és megajándékozza. A hiedelem szerint ez a személy férfi kell, hogy legyen, mert csak akkor hoz szerencsét a házra.

A felelevenített régi szokás szerint, ma, a pravoszláv karácsony szentestéjén mind több helyi közösségben gyújtanak közös „bádnyákot“. Holnap, január 7-én, egyházi és állami ünnep, munkaszüneti nap lesz. A üzletek zárva lesznek, az egészségügyi intézményekben csak ügyeletet tartanak, az iskolákban még ezen a héten tart a téli szünidő. Januárban valójában hétfőn, január 11-én kezdődik meg az első, ünnepek utáni munkahét.

Podeli članak

Dodaj komentar

Klikni da bi ostavio komentar

Ово веб место користи Акисмет како би смањило непожељне. Сазнајте како се ваши коментари обрађују.