• MIKOR LESZ KERÉKPÁRÚT MUZSLYÁN?

    Abban bíztak a muzslyaiak a tavalyi évben, hogy elkészül a régóta várt kerékpárút

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp

    Abban bíztak a muzslyaiak a tavalyi évben, hogy elkészül a régóta várt kerékpárút. Erre igéretek is voltak ott valamikor az év elején, de aztán elcsendesült az önkormányzat, s amikor még a helyi járulékot meghosszabítását sem szavazták meg a polgárok, akkor szinte le kellett mondani erről a rendkívül fontos beruházásról.

    muzlja

    A muzslyára vezető és a településen áthaladó út pedig továbbra is a legforgalmasabbak közé tartozik, hisz arra közlekednek gépkocsival az erzsébetlakiak és lukácsfalviak is, a helybeliek pedig leginkább kerékpáron közlekednek. Télidőben is két keréken járnak a munkahelyükre, jutnak be a városba, járnak bevásárolni. Kerékpárút hiányában ez egyre veszélyesebb.

    A legújabb ígéret szerint, mivel a beruházás bekerült a Városrendezési és építési igazgatóság tervébe, a 2016-os év májusáig kiépül a muzslyai kerékpárút, vagy legalábbis egy része. A tervdokumentációt azonban, mint mondotta Sztojkó József, a Városi Tanács tagja, még ő sem látta. Az építkezés pedig nem csak abból áll, hogy hozzáfognak, hanem az előírásoknak megfelelően előbb ki kell írni a közbeszerzési felhívást, azután választják ki a kivitelezőt, a csak akkor lehet kezdeni a munkát.

    A folyamat pedig határidőkhöz fűződik, s könnyen megeshet, hogy kifutnak a májusra tervezett időből.

     

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • Prijavite se na naš newsletter i jedanput nedeljno najvažnije vesti iz Zrenjanina i okoline stizaće na vašu e-mail adresu.

    Komentari 0

    Napiši komentar

    Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *


    NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Magyar oldal

    KARÁCSONY 2017: LEGYÜNK NYITOTTAK AZ ADAKOZÁSRA!

    Rendhagyó karácsony elé nézünk: lehet, hogy a 90-es évek háborús esztendőit nem számítva az idén jön majd legtöbb elköltözött testvérünk haza, hogy itthon ünnepeljen.   […]

    PÜNKÖSDIG ÁLL A MÁJUSFA

    A muzslyai hagyományápolók néhány évvel ezelőtt újították fel a régi szokást, hogy májusfát állítanak a május elsejei ünnepekre, s azt pünkösdkor bontják le.   A […]

    MÁRCIUS 15.

    A lukácsfalvi vasárnap délutáni koszorúzási ünnepséggel megkezdődött a megemlékezések sora március 15-e, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulója […]

    SIKERES KIÁLLÍTÁS

    Az elmúlt hétvégén több helységből, több mint 90  galambász és díszbaromfi tenyésztő mutatkozott be a magyarszentmihályi József Attila kultúrház nagytermében. A Strasser […]