• KÉSZENLÉTBEN A STRANDOLÁSRA

    A nagybecskerekieknek nem sok választási lehetőségük van, hol fürödjenek a nyáron

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp

    A nagybecskerekieknek nem sok választási lehetőségük van, hol fürödjenek a nyáron. A legnépszerűbb a Homokos, amely a város és Muzslya között jött létre évekkel ezelőtt a homok kibányászása során.

    peskara

    Hivatalosan is megkezdődött a nyár, a nyári vakáció, de az idő sehogy sem engedi meg, hogy elkezdődjön a fürdési idény. A nagybecskerekiek és muzslyaiak kedvenc fürdőző helye a Homokos, amely az évekig tartó homokbányászás következtében jött létre. A mélyről feltörő víz most is több réteg homokon át jut a felszínre, s ezért természetes módon tisztul is. Tisztább a környező folyami vizektől, s ezért alkalmas a fürdésre, habár rendszeresen ellenőrzik is a minőségét, főleg a fürdési idényben. A Homokosról a Turisztikai központ visel gondot, s az idén is felkészülten várják a strandidőt jelentette ki Dragan Vulešević igazgató:

    – Mindent elkészítettünk a fürdési idény kezdetére, feltöltöttük a homokos partot, mivel minden évben kb. 200 köbméter homokot kell utántölteni, hogy kiegyengessük a partot. Felállítottuk a napernyőket, az öko-toaletteket, bérbe adtuk a vendéglátóipari objektumokat, és lezárult a közbeszerzés a mentőszolgálat megszervezésére. Amint az idő megengedi, hivatalosan is megnyílhat a Homokoson a strand, hisz minden olyan követelménynek eleget tettünk, amely szükséges egy nyilvános fürdőhely működtetésére.

    A Turisztikai központ hatáskörébe tartozik a tiszai strand is a zsablyai hídnál, amely szintén látogatott fürdőhely és ahol kempingezésre is van lehetőség. Vulešević szerint ott is kellemes lesz a nyári hőségben:

    – A Tisza csak egy rövid szakaszáról viselünk mi gondot, úgyhogy sokan nekünk panaszkodnak, hogy rossz állapotban van a megközelítő út, amely valójában nem is hozzánk, hanem a Vojvodinasume közvállalathoz tartozik. Ők valójában a kivágott fákat azon az úton szállítják el és így rongálják is. Mi csak hsználjuk az utat és nem hathatunk oda, hogy javítsák is meg. Ami a sátorozásra alkalmas területet illeti, azt rendbe hoztuk, a vízben levő uszályt is megjavítottuk annyira, amennyi pénzt kaptunk az önkormányzattól. Az uszályon egyedül nem használható a gyermekmedence, mert azt nem tudtuk kellőképpen kibiztosítani – nem akartunk ilyen komoly dologgal játszani, ha nem lehet biztonságosan megjavítani, akkor inkább ne használják. Ezen kívül, hétvégén működik a vendéglő, rendszeresen kaszáljuk a füvet, s ennyi az amiről mi gondoskodunk.

    A fiatalok között népszerű még a nyitott úszómedence, amelyet tavaly újítottak fel, de oda belépődíjat kell fizetni.

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • Prijavite se na naš newsletter i jedanput nedeljno najvažnije vesti iz Zrenjanina i okoline stizaće na vašu e-mail adresu.

    Komentari 0

    Napiši komentar

    Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *


    NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Magyar oldal

    KARÁCSONY 2017: LEGYÜNK NYITOTTAK AZ ADAKOZÁSRA!

    Rendhagyó karácsony elé nézünk: lehet, hogy a 90-es évek háborús esztendőit nem számítva az idén jön majd legtöbb elköltözött testvérünk haza, hogy itthon ünnepeljen.   […]

    PÜNKÖSDIG ÁLL A MÁJUSFA

    A muzslyai hagyományápolók néhány évvel ezelőtt újították fel a régi szokást, hogy májusfát állítanak a május elsejei ünnepekre, s azt pünkösdkor bontják le.   A […]

    MÁRCIUS 15.

    A lukácsfalvi vasárnap délutáni koszorúzási ünnepséggel megkezdődött a megemlékezések sora március 15-e, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulója […]

    SIKERES KIÁLLÍTÁS

    Az elmúlt hétvégén több helységből, több mint 90  galambász és díszbaromfi tenyésztő mutatkozott be a magyarszentmihályi József Attila kultúrház nagytermében. A Strasser […]