• INFORMÁCIÓ ÉS TAPASZTALATCSERE

    A konyhakertészetéről ismert Szentmihályon a múlt hétvégén hatodik alkalommal szervezték meg a Mezőgazdasági vásárt…

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp

    A konyhakertészetéről ismert Szentmihályon a múlt hétvégén hatodik alkalommal szervezték meg a Mezőgazdasági vásárt, az egyetlen ilyenfajta rendezvényt a nagybecskereki községben.

    sajam_mihajlova

    A mintegy ezer lakosú településen  most már hagyományossá vált a mezőgazdasági vásár, melynek évről-évre több a látogatója. A helybeli termelőkön kívül, a környező településről is ellátogattak a gazdák új információk gyűjtése, tapasztalatcsere céljából – ezt bizonyítja Bálint János szentmihályi növénytermesztő is, aki elmondta, hogy a termelők ilyenkor még ráérnek, van idejük ilyen kiállítások látogatására megismerkedni az újfajta magokkal, védőszerekkel. A muzslyai Molnár Árpád, fiatal agronómus is az információgyűjtést, tapasztalatcserét emelte ki, mint a vásáron való megjelenés fő indítékát.

    A helybeli József Attila Művelődési otthon termében egyébként az idén 20 kiállító mutatkozott be, főleg nagy magforgalmazók, mezőgazdasági kisgépek, öntözőrendszerek készítői, műtrágyatermelők, bankok. A helyi közösség támogatásával a szervező bizottság nagy munkát végzett és Kiss Izabella szerint, jó úton haladnak céljuk elérésére: az új információk átadása, a mezőgazdasági termelés fejlesztése a falu szinten, valamint a családi vállalkozások ösztönzése. A mezőgazdasági minisztérium államtitkára Juhász Attila, rendszeres látogatója a szentmihályi vásárnak és fontosnak tartja az ilyen kistérségi rendezvényeket, ahol a kis termelő is megismerkedhet az újdonságokkal, elbeszálgethet a forgalmazókkal, tanácsot kérhet.

    sajam_mihajlovo

    A rendezvényt Duško Radišić, nagybecskereki polgármesterhelyettes nyitotta meg, aki arra biztatta a termelőket, hogy használjanak ki minden pályázati lehetőséget úgy a hazai, mint az úniós alapoknál. Hasonló tanáccsal fordult a jelenlevőkhöz Juhász Bálint is, tartományi gazdasági titkárhelyettes és a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője. A vásár kisérő rendezvényeként a Sonja Marinković Általános Iskola diákjai kirakodóvásárt szerveztek, megtartották a kisállattenyésztők kiállítását és bemutatkoztak a mesterszakácsok is.

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • Prijavite se na naš newsletter i jedanput nedeljno najvažnije vesti iz Zrenjanina i okoline stizaće na vašu e-mail adresu.

    Komentari 0

    Napiši komentar

    Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *


    NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Magyar oldal

    KARÁCSONY 2017: LEGYÜNK NYITOTTAK AZ ADAKOZÁSRA!

    Rendhagyó karácsony elé nézünk: lehet, hogy a 90-es évek háborús esztendőit nem számítva az idén jön majd legtöbb elköltözött testvérünk haza, hogy itthon ünnepeljen.   […]

    PÜNKÖSDIG ÁLL A MÁJUSFA

    A muzslyai hagyományápolók néhány évvel ezelőtt újították fel a régi szokást, hogy májusfát állítanak a május elsejei ünnepekre, s azt pünkösdkor bontják le.   A […]

    MÁRCIUS 15.

    A lukácsfalvi vasárnap délutáni koszorúzási ünnepséggel megkezdődött a megemlékezések sora március 15-e, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulója […]

    SIKERES KIÁLLÍTÁS

    Az elmúlt hétvégén több helységből, több mint 90  galambász és díszbaromfi tenyésztő mutatkozott be a magyarszentmihályi József Attila kultúrház nagytermében. A Strasser […]