• A 150 ÉVES ERZSÉBETLAK

    Másfél évszázaddal ezelőtt telepítették be újra Erzsébetlakot…

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
    A 150 ÉVES ERZSÉBETLAK

    Másfél évszázaddal ezelőtt telepítették be újra Erzsébetlakot, miután egy nagy árvíz néhány évvel azelőtt teljesen elpusztította az első települést.

    belo-bblato-jubilejj

    A mai Erzsébetlak ősei 1866-ban érkeztek Európa minden tájáról erre a vidékre, s az első német telepesek Elizenheim-nak nevezték el. Augusztus második hétvégéjén méltóképpen ünnepelték meg a helybeliek és vendégeik ezt a jubileumot. A vasárnapi szentmise után a falu központjában, a Nemzetközi Kutatóközpont előtt megelevenítették a falu történetét, ugyanis mindegyik nemzet a saját népviseletében, idősebbek, fiatalabbak egyaránt felvonultak – jelképesen bemutatva az ősök idejövetelét.

    Ünnepi köszöntőt mondott a falu tanácselnőke, Miroslav Markuš, majd köszöntötte az egybegyűlteket Dušan Šijan, Közép-bánáti körzetvezető.

    Utána leleplezték a Kutatóközpont előtt helyet kapott szobrokat, amelyek a júniusban lezajlott nemzetközi szobrásztáborban készültek, valamint a jubileumnak emléket állító emléktáblát. A mesterek közül jelen volt a vonyarcvashegyi Major Lajos és a helybeli Szabó András.

    A három szobor a településen ma is létező kenyérkereseti mesterségeket ábrázolja: Dančo, a nádvágó, Sanyi, a halász és Zuzka, a földműveléssel foglalkozó, kapáló asszony. Manapság a három mesterség mellett a falusi turizmusban próbálják ki magukat a helybeliek. Természetesen erre a kis településre is jellemző az elvándorlás, sokan külföldön keresnek jobb megélhetést.

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp

    Tagovi:

  • Prijavite se na naš newsletter i jedanput nedeljno najvažnije vesti iz Zrenjanina i okoline stizaće na vašu e-mail adresu.

    Komentari 0

    Napiši komentar

    Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *


    NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Magyar oldal

    KARÁCSONY 2017: LEGYÜNK NYITOTTAK AZ ADAKOZÁSRA!

    Rendhagyó karácsony elé nézünk: lehet, hogy a 90-es évek háborús esztendőit nem számítva az idén jön majd legtöbb elköltözött testvérünk haza, hogy itthon ünnepeljen.   […]

    PÜNKÖSDIG ÁLL A MÁJUSFA

    A muzslyai hagyományápolók néhány évvel ezelőtt újították fel a régi szokást, hogy májusfát állítanak a május elsejei ünnepekre, s azt pünkösdkor bontják le.   A […]

    MÁRCIUS 15.

    A lukácsfalvi vasárnap délutáni koszorúzási ünnepséggel megkezdődött a megemlékezések sora március 15-e, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulója […]

    SIKERES KIÁLLÍTÁS

    Az elmúlt hétvégén több helységből, több mint 90  galambász és díszbaromfi tenyésztő mutatkozott be a magyarszentmihályi József Attila kultúrház nagytermében. A Strasser […]